|
|
|
A középfokú mezőgazdasági szakképzés tankönyve |
|
Avarné Jasztrab Éva (Lektor)Horváth József (Szerző)Maknics Zoltán (Lektor) |
|
Agrárszakoktatási Intézet 322 oldal, újszerű állapot. |
Bakelit ritkaság jó állapotban.
1987 Pátria nyomda
490 ft + 370 ft postaköltség
Magyarország koronáját ki kell szabadítani szűk vasládájából és közszemlére állítani, hogy az egész nemzet láthassa és megcsodálhassa - javasolta csaknem száz évvel ezelőtt Hampel József, a magyar régészet úttörője, s kívánsága - történelmünk során először - most beteljesedett. Bár a magyarság mindig szenvedélyes érdeklődéssel viseltetett az ország koronája, Európa egyik legrégibb és leghosszabb ideig használt uralkodójelvénye iránt, aligha akad még emléke a középkori történelemnek és művészettörténetnek, amelyikhez több rejtély és válaszra váró kérdés kapcsolódna. "Szent koronának" először a XIII. században nevezték, s azóta is ennek a jelzőnek misztikus homálya vette körül. Szent István koronájaként élt - s él még ma is - a köztudatban, s az ország uralkodói évszázadokon keresztül az államalapító szent király örököseiként tétették fejükre. Nem is tartották igazán érvényesnek ha más jelvénnyel történt a koronázás, s ettől még olyan önálló gondolkodású, szuverén uralkodó, mint Hunyadi Mátyás sem tekinthetett el. A Frigyes császárnál, V. László gyámjánál letétbe helyezett koronát fantasztikus összegért, 80 000 aranyforintért kiváltva, tényleges uralkodása hatodik esztendejében újra megkoronáztatta véle magát. Említhetnénk még számos hasonló példát, így Károly Róbertét, akit uralkodása viszontagságos kezdetén kétszer is beiktattak más jelvényekkel, mígnem sikerült az erdélyi vajdától visszaszereznie és harmadszorra immár véglegesen megkoronáztatnia magát a szent király koronájával. A középkori uralkodók titokzatos karizmáját, égtől nyert hatalmát ilyenformán nálunk em is annyira a felkent személy, hanem maga a korona, a pápa által Szent Istvánnak küldött jelvény hordozta...
24 oldal, újszerű állapot.
Az írónak ez a regénye egy gyémántrablás állítólagos tettesének felderítésével kapcsolatban egy hatalmas úszó tutaj (jangada) 1852-ben megtett útjáról szól. Joam Garral, a virágzó braziliai udvarház (fazenda) gazdája, aki nem más, mint a több mint két évtizede halálra ítélt szökött fegyenc, elhatározza, hogy igazságának felderítésére Manaosba megy és új vizsgálatot kér maga ellen. Ugyanakkor Torres az elszegényedett kapitány birtokába jut az ártatlanságát bizonyító titkosírással készült okmánynak és elhatározza, hogy megzsarolja Garralt. A farmer lányának kezét követeli, ő azonban csak pénzt ígér. Erre Torres - aki egy darabig velük utazott a jangadán - feljelenti. A farmer fia azonban megöli a zsarolót és a bíróhoz juttatja az írást tartalmazó réztokot. A bíró csak nehezen tudja elolvasni a dokumentumot, de szerencsére néhány perccel a kivégzés előtt még jóra fordíthatja az eseményeket. A naívan felépített történetet a szokásos vernei ismeretterjesztő rekvizitumok veszik körül. Sok mindent megtudunk az Amazonasról és vidékéről, de szó esik a braziliai erdészekről, társasági szokásokról, a korabeli búvármódszerekről, a hajóépítés és hajókormányzás módozatairól.
Fordította: Bartócz Ilona
Gyulai Liviusz rajzaival